Egyébként egy olyan kérdés, amit általában nem megkerülnek, hanem valahogy... nem vetnek fel, vagy ilyesmi. Ha az asztal „bősége” az ételek számát tekintve gyakori vitatéma, akkor a „részesedésről”, úgymond, ezekre az ételekre valahogy nem emlékeznek.
Abban az értelemben, hogy melyik kategóriába tartozik az asztalhoz, a könnyű harapnivalókhoz vagy a kiadós, "zsíros" ételekhez, amelyek után - komoly elnehezülés érződik a testben?
Nem vitatom, hogy nagyon-nagyon kielégítő az újévi (és nem csak az újévi, hanem bármilyen ünnepi) asztalunk. Ez egy hagyomány. És úgy tűnik, azokból az időkből ment, amikor a fő dolog a kiadós evés volt. A hétköznapokon pedig – nem ünnepnapokon – ez ritkán volt lehetséges.
Nos, a gyülekezeti posztok megtették a maguk részét.
De azóta eltelt sok idő, a kulturális hagyományok is változtak (fejlődtek vagy leépültek - mindenki döntse el maga), és változtak a kulináris hagyományok is. Ráadásul egészen természetesen változtak – egyrészt a közlekedési hálózat elérhetővé tette más régiók ételeit, másodszor, gyakorlatilag megszűnt az élelmiszerek tárolására tervezett hűtő- és egyéb berendezések szezonalitás.
Vagyis nincs okunk egy ideig böjtölni (kivéve persze, ha valaki hívő, aki betartja a böjtöket), és utána szorgalmasan együnk húst, ami, ha nem eszünk, megromolhat.
Ez durván szólva sematikus.
Ezért a „kapzsi asztal” gyakorlati jelentése eltűnik. Már jól táplálkozunk.
És legyünk őszinték – az élőlények tiltakoznak a rengeteg nehéz ünnepi étel ellen. A hátralévő időben nem élnek "hidegéhségben", megviselik őket a civilizáció előnyei (fekélyek, hasnyálmirigy-gyulladás, epehólyag-gyulladás - sokaknál).
úgy, hogy az előtérben, mint nekem, ugyanazok a könnyű harapnivalók legyenek, amelyeket a "ne törj ki a falánkságtól, hanem egyél, hogy ízletes, kielégítő, de ne kemény" elv szerint készítsenek.
Igen, nem is uzsonnát, hanem a többi ételt, mint nekem, minél könnyebb, annál jobb.
Mit gondolsz?