Valahányszor a Szovjetunió idejéről írok (vagy inkább annak a történelmi időszaknak a termékeiről és kulináris hagyományairól), azok történtek, akik semmit sem állítva kezdik el bélyegezni a lábukat. Nos, nem volt semmi, az étel az országban csak a demokrácia megjelenésével jelent meg. Előtte mindet megették a gonosz párt tisztviselői. A csokoládé többi részét pedig évekig a tálalóban tartották, időnként elővették - szagolni.
Nos, ki vitatkozhat - a kilencvenes években az élelmiszerboltok (és nem csak az élelmiszerboltok) ablakai kezdtek gazdagabbá válni. Olyan termékek jelentek meg, amelyeket ma már csak a demokrácia diadalának és a kilencvenes évek szimbólumainak nevezhetünk.
Emlékezzünk?
Csirkekolbász, papírízű sonka és egyéb kolbász élvezetek
Az egyik fő állítás, amelyet a szovjet élelmiszeripar és a szovjet kereskedelem ellen emelnek, a kolbász hiánya a polcokon. Valaki azt mondja, hogy évek óta egyáltalán nem látták, valaki felháborodik azon, hogy kevés fajtát mutattak be.
Családunkban akkor vásároltak, amikor az orvos, amikor félig füstölt kolbász, mikor - nyersen füstölt, és főleg a fajták és a nevek nem gondoltak. És szerettem a kolbászt. Gyermekkorban. És fiatalkorában is. Most sem tagadnám meg a finom kolbászt.
De a kilencvenes években derült ki. hogy a kolbász nagyon furcsa lehet, egyáltalán nem kolbászízű. Ezek a kolbászok először konzervdobozokban jelentek meg, majd - szintén vákuumcsomagolásban - furcsa illatúak, nem kevésbé furcsa ízűek és... csirkésnek bizonyultak.
De elsöpörték őket, mert behozták őket. Hurrá, a demokrácia diadala, a hazai "tejtermékek" helyett érthetetlen csirke van, de - importált.
Egy másik szalámi kolbász, amelyet nyilvánvalóan valami nem teljesen természetes színnel színeztek, és sajtolt sonka hatalmas brikettben - drága és... ehetetlen, mert íze papír volt. Néha sózva.
Sertésmáj, darált csirke és a benőtt csirkék részei
A Szovjetunióban nem volt hús, és ha volt - drága volt a piacon -, akkor gyakrabban írnak a megjegyzésekbe.
De a kilencvenes évek megjelenésével a sertésmáj, a csirkének színlelő hatalmas sonkák és a darált csirke általában elérhetővé vált. Mindezt óriási brikett formájában szállították a kiskereskedelmi üzletekbe (leggyakrabban standokba), jóllehet, ha kartondobozokban is voltak. Apróra vágva, apróra vágva, apróra vágva közvetlenül a bódékban, leggyakrabban a padlón, legjobb esetben filmmel letakarva.
Emlékszem, hogy ifjúkoromban egyszer a piacon láttam egy eladót, aki minden ostobaságával ilyen brikettet dobott az aszfaltra, hogy feldarabolja. Nos, mi van - úgyis megveszik. Mivel a Szovjetunióban nem volt hús, és a kilencvenes években teljesen hozzáférhetetlenné vált, mert még mindig nem volt pénz. Ezeket a csirkecombokat csemegének tekintették ...
Cukrászda
Nos, hogyan lehet túljutni rajtuk? A Szovjetunióban kevés sütemény és péksütemény volt, és azok, amelyek voltak, nem feleltek meg a közönség kifinomult ízlésének. Vagy nem volt csokoládé az SSR-ben (egy lehetőség), vagy túl drága (a második lehetőség), ezért az emberek megelégelték a karamellát.
A kilencvenes években a karamell eltűnt. Egyébként sütemények és sütemények is. Nem volt világos, hol vannak. De az import luxus jelent meg az üzletekben - muffin és tekercs. 400 gramm tömegű, gyönyörű zacskókba csomagolva, amelyek vegyi eper illatúak. Vagy vegyi cseresznye. Vagy nem kevésbé kémiai citrom.
Ízük megfelelő volt - csak finom! Az első falattól világossá vált - nem bánták meg a cukrot és a sütőport a tésztához. De... behozták őket. És ilyen tekercseket vásároltak gyerekeknek, többnyire ünnepnapokon. Mert drága.
Szüleim néhány ismerőse panaszkodott, hogy egy kis epres tekercs drágább, mint egy nagy "Repülés" (volt ilyen torta). Mint, rip-off. De milyen ízű, milyen ízű ...
A szovjet édességeket elhagyták. Választék (wow, ez a szovjet csokoládé!) Helyett úgynevezett csokoládét hoztak a gyerekeknek. Kevés volt a csokoládé ezekben a bárokban. Nagyon kevés. És többe kerülnek, mint a banális "Alenka", emlékszem, és még drágábbak is, mint a "Vegyes" cukorkák (többszínű fóliába csomagolva).
Ez a vágy, hogy "importáljon", most Amerika gyarmatosításának történetére emlékeztet - délen és északon egyaránt. Ott a helyiek is örömmel ragadták meg a gyarmatosítók által kínált olcsó csecsebecséket. De a csatorna nem a történelemről szól, hanem az ételről.
Tehát személyesen emlékszem a kilencvenes évek ezekre az élelmiszer-szimbólumaira. És te?